Hiszem, hogy nemzetünknek el kell köteleznie magát arra, hogy még ebben az évtizedben embert juttat a Holdra, és biztonságban visszahozza a Földre,
jelentette be John F. Kennedy 1961. május 25-én az amerikai kongresszus előtt.
Az amerikaiak addigra már elvesztették az űrutazás első fejezetét.
A világűrben való elsőségért folytatott rangos versenyben már másodszor is alulmaradtak a Szovjetunióval szemben: 1957-ben az oroszok indították el az első műholdat, a “Szputnyikot”, 1961-ben pedig végre ők juttatták az első embert az űrbe: Jurij Gagarin kozmonautát.
Kép forrása: Nasa
Az amerikai űrügynökség Hold Igazgatósága
Az új amerikai űrügynökség kezdeti évi 1 milliárd dollár körüli költségvetéssel (1965: 5,2 milliárd dollár) az Apollo-programot valósította meg.
A Nasa a német légierő tudását használta fel a későbbi Saturn V rakéta kifejlesztésénél. Ezt Wernher von Braun német mérnök irányította.
A Saturn V rakéta kifejlesztése
Hosszas viták után döntöttek az úgynevezett holdi randevú eljárás alkalmazása mellett, amely során a holdraszállóra és parancsnoki kapszulára osztott űrhajók kombinációjának összekapcsolása holdkörüli pályán történik.
Ez az eljárás azzal az előnnyel járt, hogy a holdrepüléshez szükséges összes űrhajóalkatrészt egyetlen rakétával Föld körüli indulási pályára lehetett állítani, és elkerülhető volt egy nagyobb űrhajó nehézkes összeszerelése a Föld körüli pályán.
Ez azonban egy rendkívül nagy teljesítményű hordozórakétát igényelt, amely 11,2 km/s-os szökési sebességgel képes volt mintegy 45 t hasznos terhet szállítani: a Saturn 5-öt.
A több mint 110 méteres magasságával ma is ez a világ legnagyobb rakétája. A háromfokozatú hordozórendszer 160 millió lóerős tolóerejével több mint 2880 tonna felszállótömeggel rendelkezett, és 39 000 km/h maximális sebességet ért el. Ennek köszönhetően a Saturn 5 mindössze 60 óra alatt tudta az űrhajósokat a Holdra szállítani.
Az Apollo-űrhajó: az űrhajó, amely eljuttatott minket a Holdra
Az Apollo-űrhajó három elemből állt.
A parancsnoki modulon kívül volt még a kiszolgálómodul és a holdkomp.
A parancsnoki modul tartalmazta a holdkomp irányítására szolgáló műszereket. Itt aludtak és étkeztek az űrhajósok.
A szervizmodul tartalmazta az elektromos rendszereket, a létfenntartó rendszert és a kommunikációs központot. Itt volt a főhajtómű és az üzemanyagtartály is.
Az utolsó elem pedig a holdi leszállóegység volt, amely két űrhajós befogadására volt alkalmas, akik leszállhattak a holdfelszínre, majd visszatérhettek a parancsnoki modulba.
Az Apollo-missziók átütő sikere
Az Apollo-program első küldetéseinek célja az űrtechnológia tesztelése volt a Holdra való feljutás céljából.
Az Apollo 8 1968 végén holdkomp nélkül repült a Holdra. Az űrhajó megkerülte a Holdat, és bebizonyította, hogy a holdraszállás elvileg lehetséges. Ez volt az első alkalom, hogy az emberiség a Földön kívül más égitestet is megközelített.
Azután következett az Apollo 9 és 10 küldetés, amely a híres Apollo 11 küldetés előkészítése volt.
Elvégre 1969. július 20-án az Apollo-11 legénysége az “Eagle” holdkompjával leszállt a Nyugalom tengerétől néhány kilométerre.
Pár órával később N. Armstrong és E. Aldrin voltak az első emberek, akik a Holdra léptek.
Az Apollo-11-től az Apollo-program végéig
Az Apollo-12 küldetést jól fogadta a közvélemény, de nem annyira, mint elődjét.
Pár hónappal később került sor az Apollo 13 küldetésére. Ez a küldetés a katasztrófa szélén állt, amikor az oxigéntartály felrobbant. Szerencsére a 3 űrhajósnak és Houstonnak sikerült megoldást találnia, és a küldetés jól végződött.
Az Apollo 13 küldetés lehetővé tette a NASA számára, hogy óvintézkedéseket tegyen a jövőbeli küldetések indítása előtt. Ezt követte az Apollo 14, amely az első olyan küldetés volt, amelynek fő célja tudományos volt.
Az Apollo 15 küldetés során az űrhajósok először vittek magukkal egy “holdjárót”, amely lehetővé tette számukra, hogy a Hold felszínén való tartózkodásuk alatt kirándulásokat tegyenek egy tágabb környezetbe.
Az Apollo-program az Apollo 17-tel ért véget, 1972-ben. A tervezettnél három misszióval korábban, a költségek miatt – addigra több mint 25 milliárd dollárt költöttek túl.
A tizenkét űrhajós, aki a Holdra lépett, összesen 400 kg holdi kőzetet és több tízezer fényképet hozott vissza a Földre.
A földitől eltérő ásványtani összetételű kőzetmintákból kiderült, hogy a Hold a Földhöz hasonlóan mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt alakult ki, de más fejlődésen ment keresztül.
A Holdon végzett egyéb tudományos kísérletekhez az úgynevezett Apollo Lunar Scientific Experimental Packages (ALSEPs), az ionok, mágneses terek és szeizmikus rezgések mérésére szolgáló, bőröndökbe csomagolt kompakt műszerek szolgáltak, amelyek az Apollo-missziók befejezése után is a Hold felszínén maradtak. Ezeket a méréseket 1977-ben pénzhiány miatt leállították.
Nasa Apollo-programjának mellékszálai
A NASA legnagyobb sikerei az Apollo-sorozatban az első emberes Hold körüli pályára állítás (Apollo 8) és az első holdraszállás (Apollo 11) voltak. Hat sikeres holdraszállást követően az Apollo-program iránti amerikai lelkesedés az 1970-es évek elején fokozatosan alábbhagyott (az amerikaiak még mindig részt vettek a vietnami háborúban).
Nixon elnök ezért úgy csökkentette az űrügynökség költségvetését, hogy az eredetileg tervezett 20 Apollo-misszióból csak 17-et hajtottak végre. A Skylab-program 1973-ban következett, az első űrrepülőgép végül 1981-ben indult.
Az Apollo-program a maga 17 küldetésével mintegy félmillió embert foglalkoztatott, és több mint 20 milliárd dollárba került. A holdraszállások tudományos jelentősége ma is vitatottnak tekinthető. Az űrprogram győzelmét azonban már nem lehet letagadni: emberek milliói valósították meg az “ember a Holdon” álmát.
Az Apollo-program újjászületése: Artemis
Néhány évvel ezelőtt a NASA úgy döntött, hogy a Trump-adminisztráció alatt visszatér a Holdra.
A program az Artemis nevet kapta, és ha minden jól megy, 2024-ben kerülhet sor rá.
Fedezze fel következő cikkünket: Mi az a galaxis?