Melyek a csillagok különböző típusai?
Ezt fogjuk megvizsgálni ebben a blogbejegyzésben.
Kellemes felfedezést!
A csillagok különböző típusai az univerzumban
A csillagoknak több fő típusa létezik, méretüktől, fényességüktől és élettartamuktól függően:
Barna törpék – “bukott csillagok”, amelyek a többi csillaghoz hasonlóan csillagközi gázfelhőkből alakulnak ki, de soha nem érik el a nukleáris fúziós folyamat beindításához szükséges tömeget, sűrűséget és belső hőt (azaz a mi Napunk tömegének kevesebb, mint 8%-át). Bár új keletkezésükkor halványan izzanak (és ezért valójában inkább vörösek, mint barnák), röviddel később hűlni kezdenek, ezért nagyon nehéz észrevenni őket. A leggyakoribb csillagtípushoz tartozhatnak.
Vörös törpék – kis, viszonylag hűvös csillagok, nagyobbak, mint a barna törpék, de kevesebb, mint 40-50%-a a Napunk tömegének. A galaxisunkban lévő csillagok többsége (az esetleges láthatatlan barna törpék kivételével) vörös törpe. Ezek sokkal kevésbé fényesek, mint a mi Napunk (még a legnagyobb vörös törpe is csak a Nap fényességének kb. 10%-ával rendelkezik), sokkal lassabban égnek, és általában sokkal tovább élnek.
Sárga törpék – a fősorozatú csillagok, mint a mi Napunk, az Alpha Centauri A, a Tau Ceti stb. amelyek általában 80-100%-át teszik ki a Napunknak, és valójában fehérebbek a sárgánál. G V csillagoknak is nevezik őket G színképtípusuk és V fényességosztályuk miatt.
Fehér csillagok – fényes fősorozatú csillagok, amelyek tömege a Nap tömegének 1,4-2,1-szerese, felszíni hőmérséklete pedig 7600 °C és 10 000 °C között van, mint például a Szíriusz A és a Vega.
Vörös óriások – kis vagy közepes tömegű (általában 0,5 és 10 naptömeg közötti) fényes óriáscsillagok, amelyek a csillagfejlődés késői fázisában vannak, mint például az Aldeberan és az Arcturus. Amikor egy fősorozatú csillag az összes hidrogénjét héliummá olvasztotta, elkezdi elégetni a héliumot, hogy szenet és oxigént termeljen, és korábbi térfogatának többszörösére tágulva vörös óriássá válik. Viszonylag rövid idő elteltével (kb. 200 millió év) a vörös óriás külső rétegeit egy ködnek nevezett gázfelhőbe taszítja, majd magába omlik, és fehér törpévé válik. A legnagyobb vörös óriásokat vörös szuperóriásoknak nevezik, és térfogatukat tekintve a legnagyobb csillagok a világegyetemben (az Antares és a Betelgeuse jól ismert példák).
Fehér törpék – sűrű, kiégett csillagok kis burkai, amelyekben már nem mennek végbe fúziós reakciók, és a legtöbb csillag fejlődésének végső állapotát képviselik galaxisunkban. Amikor egy vörös óriás elhasználta a héliumot szén és oxigén előállítására, és tömege már nem elegendő a szénfúzióhoz szükséges maghőmérséklet előállításához, külső rétegeit levedli, és bolygóködöt alkot, hátrahagyva a szénből és oxigénből álló inert tömeget. A fehér törpe jellemzően akkora, mint a Föld, de 200 000-szer sűrűbb.
Fekete törpék – feltételezett csillagmaradványok, amelyek akkor keletkeznek, amikor egy fehér törpe körülbelül tízmilliárd évnyi élet után kihűl és elsötétül. A fekete törpéket nagyon nehéz kimutatni, és nagyon kevés létezne belőlük egyébként is a mindössze 13,7 milliárd éves univerzumban.
Kék óriások – óriási, fényes csillagok, a Nap méretének 10 és 100-szorosa, fényerejük pedig a Nap fényességének 10 és 1000-szerese. Tömegük és hőjük miatt viszonylag rövid élettartamúak, és gyorsan kimerítik hidrogén üzemanyagukat, és vörös szuperóriásként vagy neutroncsillagként végzik. A legnagyobb és legfényesebb csillagokat kék szuperóriásoknak és hiperóriásoknak nevezik. A legismertebb kék szuperóriás a Rigel, az Orion csillagkép legfényesebb csillaga, amelynek tömege körülbelül hússzorosa a Napénak, fényessége pedig több mint 60 000-szer nagyobb. A valaha felfedezett legnagyobb és legfényesebb 10 milliószor fényesebb a Napnál.
Neutroncsillagok – csillagmaradványok, amelyek tömeges csillagok gravitációs összeomlásából származhatnak egy szupernóva-szerű esemény során. Szinte teljes egészében összeomlott neutronokból állnak, és nagyon forróak és sűrűek. Bár egy tipikus neutroncsillag tömege a Nap tömegének 1,35-2,1-szerese, 60 000-szer kisebb, mint a Nap (általában 20-30 km átmérőjű), és a hatalmas sűrűség miatt gravitációja több mint 200 milliárdszor nagyobb, mint a Földön tapasztalható gravitáció. Nagyon gyorsan forognak (különösen nem sokkal a szupernóva-robbanás után), és néhányuk rendszeres sugárzási impulzusokat bocsát ki, amelyeket pulzároknak neveznek. A legkisebb összeomlott csillagok általában fehér törpékké válnak, a legnagyobbak (kb. 5 naptömeg felett) pedig teljesen összeomlanak egy szinguláris fekete lyukká. változó csillagok – olyan csillagok, amelyek mérete periodikusan növekszik és csökken, és pulzálni látszanak. A látszólagos fényesség változása a csillag tényleges fényességének változásából, vagy a csillagból a Földre jutó fénymennyiség változásából adódhat.
Bináris csillagok – két egymáshoz közel álló csillag, amelyek közös tömegközéppontjuk körül keringenek. Valójában a csillagok többsége kettős-, hármas- vagy többszörös rendszer része, a legismertebb példák a Szíriusz a Grand Canis csillagképben és az Alfa Centauri.
Fedezze fel következő cikkünket: A világegyetem legforróbb és leghidegebb helye