Fedezze fel az élet eredetének egyik úttörő kutatójának életét.
Milyen volt Alexander Oparin története?
Alexander Oparin orosz biokémikus volt, aki a földi élet eredetének elméletéhez való hozzájárulásával, és különösen az élet szénalapú molekulákból való kialakulásának “ősleves” elméletével tűnt ki. Oparin jelentős erőfeszítéseket tett az enzimológia területén is, és hozzájárult az ipari biokémia alapjainak kialakításához a Szovjetunióban. Munkásságáért számos kitüntetést és díjat kapott, és “a 20. század Darwinjának” nevezték.
Alekszandr (vagy Alekszandr) Ivanovics Oparin 1894. március 2-án született az oroszországi Uglicsban. Kilencéves korában családja Moszkvába költözött, mivel falujukban nem volt középiskola. A Moszkvai Állami Egyetemre járt, ahol növényfiziológiára szakosodott, és nagy hatással volt rá K. A. Timirjaszev orosz növényfiziológus, aki ismerte Charles Darwin angol természettudóst, és akinek munkássága nagyban befolyásolta Oparin későbbi elképzeléseit. A Moszkvai Állami Egyetemen 1917-ben szerzett diplomát, majd 1927-ben az ottani biokémia professzora lett.
1924-ben Oparin hivatalosan is bemutatta nagy hatású elméletét, amely szerint a földi élet a szénalapú molekulák fokozatos kémiai evolúciója révén alakult ki egy “őslevesben”, nagyjából ugyanabban az időben, amikor J. B. S. Haldane brit biológus önállóan is hasonló elméletet javasolt. Már 1922-ben, az Orosz Botanikai Társaság egyik ülésén ismertette először azt az elképzelését, hogy az ősorganizmus egy már kialakult szerves vegyületekből álló levesben jelenik meg. A következő elveket állította:
Nincs alapvető különbség az élő szervezet és az élettelen anyag között, és az életre oly jellemző megnyilvánulások és tulajdonságok összetett kombinációjának az anyag evolúciós folyamatában kellett kialakulnia.
A születő Földnek erősen redukáló légköre volt, amely metánt, ammóniát, hidrogént és vízgőzt tartalmazott, amelyek az élet kialakulásának alapanyagai voltak.
Amint a molekulák fejlődtek és bonyolultabbá váltak, új tulajdonságok jelentek meg, és az egyszerűbb szerves kémiai kapcsolatokra új kolloidkémiai rend alakult ki, amelyet a molekulák térbeli elrendeződése és kölcsönös kapcsolatai határoztak meg.
A kezdeti folyamat során is a versengés, a növekedés sebessége, a létért folytatott küzdelem és a természetes szelekció határozta meg az élőlényekre jellemzővé vált anyagi szerveződés formáját.
Az élő szervezetek nyitott rendszerek, amelyeknek tehát kívülről kell energiát és anyagokat kapniuk, ezért nem korlátozza őket a termodinamika második törvénye (amely csak az olyan zárt rendszerekre vonatkozik, amelyekben az energia nem újul meg).
Oparin megmutatta, hogy az oldatban lévő szerves vegyi anyagok hogyan tudnak spontán cseppeket és rétegeket képezni, és leírta, hogy az alapvető szerves vegyi anyagok hogyan alakulhatnak ki lokalizált mikroszkopikus rendszerekké (a sejtek lehetséges előfutáraivá), amelyekből kezdetleges élőlények fejlődhetnek ki. Felvetette, hogy a Föld ősóceánjában különböző típusú koacervátumok alakulhattak ki, amelyek aztán egy szelekciós folyamaton mentek keresztül, és végül élethez vezettek.
Egyértelműen visszautalta Charles Darwin evolúciós elméletét az időben, hogy megmagyarázza, hogyan egyesülhettek az egyszerű szerves és szervetlen anyagok összetettebb szerves vegyületekké, amelyek aztán ősorganizmusokat alakíthattak ki. Javaslata, miszerint az élet valóban véletlenszerűen alakult ki, az egyszerű szerves vegyületekből az összetett, önmásodó szerves vegyületek felé haladva, kezdetben erős ellenállásba ütközött, de azóta kísérleti támogatást kapott (például Stanley Miller és Harold Urey 1953-as híres kísérletei a Chicagói Egyetemen), és a tudományos közösség legitim hipotézisként fogadta el.
1935-ben Oparin segített megalapítani az A. O. N. Bakh (a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának része) létrehozását. Meghatározó műve, “Az élet eredete” először 1936-ban jelent meg. 1939-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező, majd 1946-ban rendes tagja lett. 1946-tól haláláig a Biokémiai Intézet igazgatója volt. Az 1940-es és 1950-es években támogatta Trofim Liszenko és Olga Lepesinszkaja áltudományos elméleteit, amit egyesek cinikus törekvésnek tartottak, hogy “a pártvonalhoz igazodjon”, és ezzel saját karrierjét is előmozdítsa.
Oparin 1957-ben Moszkvában megszervezte az első nemzetközi találkozót az élet eredetéről, amelyet 1963-ban és 1970-ben további találkozók követtek. 1969-ben a Szocialista Munka Hősének nevezték el, a következő évben pedig az Élet Eredetét Tanulmányozó Nemzetközi Társaság elnökévé választották. 1974-ben Lenin-díjjal, 1979-ben pedig a Lomonoszov-aranyéremmel tüntették ki “a biokémia területén elért kiemelkedő eredményeiért”. Öt Lenin-rendet is kapott, a Szovjetunió legmagasabb kitüntetését.
Oparin 1980. április 21-én halt meg Moszkvában, és a moszkvai Novodevicsi temetőben temették el.
Többet megtudhatnak következő cikkünkből: Ki volt Max Planck?